Ezeket a feladatokat látja el egy logisztikai ügyintéző

Ezeket a feladatokat látja el egy logisztikai ügyintéző

A bevásárlások alkalmával az üzleteket járva valószínűleg csak kevesen gondolkodnak el azon, hogy a termékek miként is kerültek az áruházak polcaira. Ennek megvalósításában a számos termelői folyamat mellett nagy szerepet játszik a logisztika is, hisz enélkül gyakorlatilag az egyes késztermékek nem tudnának eljutni az áruházakba, ily módon pedig a vevőkhöz sem. A folyamatok lebonyolításáért többek között a logisztikai ügyintézők felelnek, akiknek munkaköre belátható módon nem kis felelősséggel jár. A következőkben az ő pozíciójuk bemutatása szolgáltatja cikkünk témáját, azaz bemutatjuk, hogy pontosan milyen feladatokat is látnak el és mindezek sikeres abszolválásához milyen kompetenciák birtokában szükséges lenniük.

Mi az a logisztika?

Mielőtt belevágnánk a logisztikai ügyintéző feladatkörének az elemzésébe, nem árt, ha magát a logisztika fogalmát tisztázzuk: a logisztika az anyagok, információk vagy személyek rendszeren belüli áramlásának tervezése, szervezése, irányítása és ellenőrzése. A logisztika célja, hogy az egyes bonyolultabb folyamatokat hatékonyabbá tegye, és hogy csökkentse az áruegységekre jutó költségeket.

Ez utóbbi lényegében azt jelenti, hogy a logisztika nem egyenlő az adott alapanyagok, információk, esetleg személyek A pontból B pontba való juttatásával. A logisztika célja ezen túlmutatóan az is, hogy mindez a lehető leghatékonyabban történjen mind az idő, mind pedig a költségek tekintetében.

Ennek megvalósítása több tevékenység összehangolásán keresztül lehetséges. Ezek a tevékenységek egyben a logisztika legfőbb területeit is jelentik, melyek a teljesség igénye nélkül az alábbiak:

  • Igények előrejelzése és megtervezése
  • Beszerzés, alapanyagellátás
  • Készletgazdálkodás és irányítás
  • Raktározás
  • Csomagolás
  • Szállítmányozás
  • Anyagok kezelése
  • Értékesítés

A logisztikai ügyintézők feladatai

Ahogy azt az előzőekben is láthattuk, a logisztika rendkívül szerteágazó, ebből adódóan pedig a logisztikai ügyintézők feladatköre is meglehetősen változatos. Gyakorlatilag egy koordinátor szerepét hivatottak betölteni egy cég életében, és kommunikációjuk, illetve irányításuk a gyárakra, termelőkre és a kereskedelmi cégekre egyaránt kiterjed.

Konkrét feladatai közé tartozik például az alapanyag-beszerzésnek a megszervezése, az alapanyag termelőüzemekbe való eljutásának biztosítása, beszerzési területtel kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása, export és import folyamatok lebonyolítása, továbbá a leltár készítésének irányítása és felügyelete. Még több, a pozíciót jellemző feladatokért az alábbi cikket is érdemes elolvasni:

https://dekra.hu/mit-csinal-egy-logisztikus.html

Logisztikai ügyintéző feladatai

Fontos megjegyezni, hogy logisztikai ügyintézőkre nem csak a termelés területén van szükség, hanem például elhelyezkedhetnek tervező irodákban, reklámügynökségeknél, könyvelőirodákban, de akár felméréseket és tanulmányokat végző cégeknél is – mindezekre természetesen Győrben is adottak a lehetőségek. 

Milyen képességek szükségesek a logisztikai ügyintéző pozíció betöltéséhez?

A logisztikai területen való munkavállaláshoz elengedhetetlen a teherbírás és a stressztűrő képesség. Ez utóbbi azért is indokolt, mivel egy logisztikai ügyintézőnek sok esetben akár három fél igényeinek is eleget kell tennie, beleértve a vevőt, a szállítást végző alvállalkozót és a gyártót. Ezekkel a felekkel természetesen kommunikálnia is kell mind szóban, mind pedig írásban, így nem meglepő, hogy a jó kommunikációs képesség ugyancsak elengedhetetlen ebben a pozícióban. A pontatlan kommunikáció ugyanis olyan félreértésekhez vezethet, melyek súlyos anyagi következményekkel járhatnak.

Abból adódóan, hogy ebben a munkakörben egyszerre több fél igényeire is tekintettel kell lenni, az empátia szintén rendkívül fontos. Nem mehetünk el továbbá a kitűnő problémamegoldó képesség mellett sem, hisz ha van pozíció, amiben váratlan helyzetek sora történhet meg, akkor az a logisztikai ügyintézőké. A sort végül kifejezetten a hard skillekkel zárnánk: a logisztikai ügyintézőktől a legtöbb esetben magasszintű idegennyelv-ismeretet, továbbá kitűnő táblázatkezelési és adatbáziskezelési készségeket követelnek meg. További fontos tulajdonságok a pozíció sikeres betöltéséhez az alábbi cikkben:

https://okjakademia.hu/felnottkepzes/mit-csinal-egy-logisztikai-ugyintezo

Ha pedig ebben, vagy ehhez hasonló munkakörben szeretnénk elhelyezkedni, akkor mindenképpen látogassunk el a https://gyorallas.hu/ főoldalára a legfrissebb állásajánlatokért.

 

GyorAllas.hu / N.G.