Nem mindenkit vonz a nagyvállalati élet, sokan gondolkodnak úgy, hogy inkább egy olyan vállalatnál szeretnének elhelyezkedni, ahol nagyobb teret kaphatnak az ötleteik kibontakoztatására, ami által sokkal inkább fontosabbnak érezhetik munkájukat. Az ilyesfajta önmegvalósító attitűd kiválóan illeszkedhet egy startup működésébe, ahol kimondottan azokat a munkavállalókat keresik, akik fiatalos lendületükből kifolyólag nem tudják magukat elképzelni monoton munkákkal járó környezetben, hanem sokkal inkább keresik a kihívásokat és a megoldandó feladatokat. A következőkben tehát a startupok lesznek terítéken, vagyis bemutatjuk annak jelentését, illetve szót ejtünk arról is, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár egy ilyen cégnél dolgozni.
Mik azok a startupok?
Azt, hogy mit értünk pontosan startupok alatt meglehetősen nehéz definiálni. Mondhatjuk például, hogy startupnak tekintjük az olyan vállalkozásokat, amelyeket alapítói egy üzleti ötlet kialakítására vagy egy valós probléma megoldásként hoztak létre. Ez azonban akár egy kezdő vállalkozásra is igaz lehet, így tanácsosabb nem a pontos definíciót keresni, hanem inkább megérteni azokat a tulajdonságokat melyek egy startupra jellemzőek.
A startupok esetében például kulcsfontosságú az innováció, ami egy olyan kreatív ötletből származó folyamatot jelöl, melynek fontos ismérve, hogy ténylegesen megvalósul. A startupokra jellemző továbbá, hogy nagy növekedési potenciállal rendelkeznek, és ötleteik megvalósításához elsősorban befektetők támogatását keresik. Befektetőkre azért van szükségük, mert például szemben egy KKV-val, elsősorban nem a korai stabilitás elérése a céljuk, hanem az exponenciális növekedés feltételeinek a megteremtése. Ez természetesen magában hordozza azt is, hogy egy startup a termékét vagy szolgáltatását nem csak belföldi, hanem külföldi piacokon is értékesíteni kívánja. Sőt, a külföldi piacokra való betörés a működésének az egyik fő mozgatórugója. További fontos információk a startupokkal kapcsolatban az alábbi cikkben:
https://brandbandagency.com/mi-az-a-startup/
Munkavállalás egy startupnál: előnyök, hátrányok
A startupoknál való munkavállalás egyik legnagyobb előnye, hogy egyedülálló tapasztalatszerzési lehetőséget nyújt. Egy ilyen cégnél ugyanis sokkal kevésbé kötöttek az egyes pozíciókkal járó munkakörök, mint például egy nagyvállalat esetében. Könnyen előfordulhat például, hogy programozóként részt kell vennünk különböző marketing tevékenységek lebonyolításában, de akár az is megeshet, hogy marketingesként tanuljuk meg kisebb-nagyobb kódolási munkák elvégzését. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy startupnál rengeteg tanulási lehetőség várhat ránk.
Szintén a startupoknál való munkavégzés mellett szól a kreativitás kibontakoztatásának lehetősége. A már említett módon az ilyen típusú vállalkozásoknál az innováció kulcsfontosságú szerepet játszik, ezokból az egyes ötleteink is sokkal hamarabb találhatnak megértő fülekre, mint az egy KKV-nál vagy egy multinacionális cégnél való munkavégzés esetében történne. Azt is érdemes továbbá hozzátenni, hogy egy startup sokkal nagyobb önállóságot is biztosít, azaz a munkavégzés mikéntje koránt sincs olyan szigorú keretek közé szorítva, mint a hagyományos vállalkozásoknál.
Természetesen emellett minden startupnak megvannak a maga hátrányai is, és ez alól az ilyen jellegű győri cégek sem jelentenek kivételt. Az egyik ezek közül, hogy sokszor meglehetősen nagy terhelésnek lehetünk kitéve egy startup munkavállalójaként. Ez részben abból fakad, hogy ezek a cégek a lehető leggyorsabban próbálják kiaknázni fejlődési lehetőségeiket, így sokszor elkerülhetetlen a megfeszített munkatempó. Emellett a jellemzően alacsony létszám is hozzájárul a leterheltséghez, hisz egy startupnak sokszor még nincs meg a kerete arra, hogy megfelelő számú munkavállalót alkalmazzon.
A startupok gyakran szűkös anyagi körülményeikhez kapcsolódik szorosan a következő negatívum, mégpedig az alacsony fizetés. Érthető módon egy ilyen cég közel sincs olyan helyzetben, hogy akkora béreket tudjon kínálni munkavállalóinak, mint mondjuk egy multinacionális óriás. Ezt gyakran az ún. ESOP-ból (Employee Share Option Pool) való részesedéssel kompenzálják, ami azt jelenti, hogy a munkavállaló részvényeket kaphat a cégből, amennyiben egy meghatározott ideig náluk tevékenykedik. Végezetül pedig azt is érdemes megemlítenünk, hogy egy startupnál a felelősség is jóval nagyobb, hisz egy-egy rosszul meghozott döntés akár a működést is jelentős mértékben befolyásolhatja. További nehézségekről az alábbi cikk nyújthat felvilágosítást:
https://piacesprofit.hu/tarsadalom/startupnal-dolgozni-sem-fenekig-tejfel/
Ha pedig egy ilyen jellegű cégnél próbálnánk ki magunkat, mindenképpen nézzünk körül a https://gyorallas.hu/ főoldalán a legfrissebb állásajánlatok között.
GyorAllas.hu / N.G.