Amivel érdemes tisztában lenni: munkavállalói és munkáltatói jogok, kötelezettségek

Amivel érdemes tisztában lenni: munkavállalói és munkáltatói jogok, kötelezettségek

Munkavállalóként a jogainkkal és a kötelezettségeinkkel egyaránt érdemes tisztában lennünk. Ami a munkavállalói oldalon jogként és kötelezettségként, az a másik, azaz a munkáltatói oldalon ugyanúgy, csak az ellentétes kategóriában jelenik meg. Mindezek tudatában sok félreértés és konfliktus előzhető meg, így a következőkben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk a Munka Törvénykönyvében foglalt mindkét oldalt érintő legfontosabb jogokat és kötelezettségeket.

A munkavállaló kötelezettségei, a munkáltató jogai

A munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen, illetve időben munkára képes állapotban megjelenni, majd a munkaideje alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére állnia. A munkaképes állapot általánosságban a fizikai állapotra vonatkozik, vagyis például a kipihentséget és a teljes józanságot is értjük ezalatt.

Szintén kikötés, hogy a munkavállaló köteles a munkáját az elvárható szakértelemmel és gondossággal végezni, mindezt úgy, hogy közben megfelel a munkájára vonatkozó szabályoknak, előírásoknak és utasításoknak. A munkavállalónak a munkahelyi viselkedését illetően is vannak kötelezettségei, nevezetesen, hogy olyan magatartást kell tanúsítania, amellyel más testi épségét nem veszélyezteti, a munkát sem zavarja, továbbá anyagi károsodást sem idéz elő.

Az előző bekezdésben megfogalmazottak alapján a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtásával a saját, illetve más személy életét és egészségét vagy környezetét közvetlenül veszélyeztetné. Fontos továbbá, hogy a Mt. azt is kimondja, hogy a munkavállaló az utasítás megtagadása esetén is köteles a munkáltatója rendelkezésére állnia.

Mindezen kötelezettségek a munkáltatói oldalon jogként jelennek meg, vagyis a munkáltató megkövetelheti ezek betartását, szükség esetén pedig szankcionálhat. A munkáltatói jog az alábbi jogkörön keresztül kerül érvényesítésre: irányítási jog, munka feletti felügyelet joga, fegyelmezési jog, vagyoni jellegű jogok, személyzeti jogok.

A munkáltató kötelezettségei, a munkavállaló jogai

A munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni. Ezenkívül – ha csak megállapodás útján nem rendelkeznek másképp – biztosítania kell a munkavégzés személyi, illetve tárgyi feltételeit. Ha a munkáltató nem tesz eleget a foglalkoztatási kötelezettségeinek a beosztás szerinti munkaidőben, úgy a munkavállalót állásidőre járó díjazás, vagyis alapbér illeti meg. Ezzel kapcsolatban részletesebb információkkal az alábbi cikk szolgál:

https://uzletem.hu/jogadokonyveles/fizetes-nelkuli-szabadsag-vagy-allasido-

A munkáltató alapvető kötelezettsége továbbá a munkabér kifizetése is. Ennek elmaradása azonnali hatályú felmondási ok lehet a munkavállaló részéről. A munkabéren felül a munkáltató köteles minden olyan költséget is megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével kapcsolatban indokoltan merül fel. Itt olyan tényezőkre kell gondolni, mint például a munkába járás költsége, kiküldetés költsége vagy telefonköltség.

Szerződéskötés

Emellett a munkáltatónak gondoskodási kötelezettségei is vannak, ami azt jelenti, hogy a munkavállalót csak olyan munkára alkalmazhatja, ami testalkatára, fejlettségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat. A biztonságos munkavégzés körülményeinek megteremtése ugyancsak a munkáltató feladata, szükség esetén biztosítania kell a védőfelszereléseket, betartatni a munkavédelmi előírásokat, szakértői utasításokat.

A munkavállalók jogai a munkáltató kötelezettségeinek ellenpárjaként meghatározhatóak, azaz minden olyan tényezőre kiterjednek és érvényesíthetőek, amelyek az előzőekben felsorolásra kerültek (pl. munkabér, foglalkoztatás, gondoskodás). További információk a munkáltatók kötelezettségeivel és a munkavállalók jogaival kapcsolatban:

https://www.munkaugy.co.hu/jogok-es-kotelezettsegek-a-munkaviszonyban/

Ha pedig álláskeresőként új kihívásra vágyunk Győrben, mindenképpen nézzünk körül a https://gyorallas.hu/ főoldalán a legújabb nyitott pozíciókért.

 

GyorAllas.hu N.G.