Fókuszban az ügyfélszolgálati pozíciók

Fókuszban az ügyfélszolgálati pozíciók

Az ügyfélszolgálati munkatársak elvitathatatlanul fontos szerepet töltenek be egy cég életében, kvázi a szócsövükként szolgálnak, így korántsem mindegy, hogy kiket alkalmaznak ebben a pozícióban. Talán elsőként mindenkinek az erős kommunikációs képességek jutnak eszébe, ha az ügyfélszolgálati munkakörök betöltéséhez szükséges tulajdonságokat vizsgáljuk, amiben természetesen bőven van igazság, ugyanakkor önmagában édes kevés. Mondhatni szükséges, de nem elégséges feltétel. A következőkben tehát azt fogjuk sorra venni, hogy milyen kvalitások szükségesek ahhoz, hogy valaki sikerrel helytálljon ügyfélszolgálatosként, továbbá szót ejtünk arról is, hogy mire lehet számítani egy erre a pozícióra szóló állásinterjún, végül pedig a győri elhelyezkedési lehetőségekből is ízelítőt adunk.

Egy jó ügyfélszolgálatos legfőbb tulajdonságai

Az erős kommunikációs képességek mellett egy jó ügyfélszolgálatosnak kiváló problémamegoldónak kell lennie. Munkájuk során naponta szembesülhetnek váratlan problémákkal, bonyolult esetekkel, amiben semmiképp szabad leblokkolniuk, hanem a leghatékonyabb megoldás megtalálására kell törekedniük. Ezen kvalitás szorosan összefügg egy másik tulajdonsággal, méghozzá a pozitív beállítottsággal. Ez az attitűd teszi ugyanis lehetővé, hogy megoldás megtalálása legyen a fő fókuszukban, és ne essenek pánikba a nehézségek fennállása okán.

A magas érzelmi intelligencia ugyancsak elengedhetetlen. Minden ügyfél más, eltérő habitussal számolnak be a termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban adódott problémáikról, a csalódottság, a felháborodás vagy a kétségbeesés egyaránt jellemezheti kommunikációjukat. Az ügyfélszolgálatosnak minden esetben empátiával és türelemmel kell állnia az ügyfelekhez, és itt jön a képbe a magas EQ szerepe, aminek segítségével ez megvalósulhat. Az érzelmi intelligenciáról és annak munkaerőpiaci hasznosításáról egyébként itt olvashatunk részletesebben:

https://www.developmen.hu/blog/az-eq-valoban-befolyasolja-munkahelyi-sikeressegunket

https://nyiregyhazaallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/829/az-eq-szerepe-a-munkaeropiacon

Végül pedig a tanult képességek mellett sem mehetünk el szó nélkül, az eddig felsorolt kompetenciák ugyanis inkább személyiséghez kötődő kvalitások voltak. Egy ügyfélszolgálatosnak pontosan ismernie kell a munkáltatója által forgalmazott termékeket vagy nyújtott szolgáltatásokat, hisz ennek hiányában nem tudná az ügyfeleket tájékoztatni, segíteni. Emellett az idegen nyelvekre is érdemes lehet hangsúlyt fektetni azoknak, akik ezen a pályán helyezkednének el. Győrben leginkább az angolul és németül beszélő ügyfélszolgálatosokat keresik, de más nyelvek ismerete is nyújthat nagyszerű elhelyezkedési lehetőségeket.

Milyen kérdésekre lehet számítani egy ilyen pozícióra szóló állásinterjún?

Ha ügyfélszolgálatos munkakörbe jelentkezünk, biztosak lehetünk benne, hogy rengeteg, a problémamegoldó képességünket firtató kérdést fogunk kapni. Ezek vonatkozhatnak a korábbi tapasztalatainkra a problémás ügyfeleket illetően, de akár az is előfordulhat, hogy elképzelt szituációs feladatokat kell megoldanunk. Ezenkívül számítanunk kell rá, hogy a csapatmunkára való hajlandóságunkra is ki lesznek hegyezve az interjúztatók, így nem árt néhány erre vonatkozó állítást is megfogalmaznunk az állásinterjú előtt.

Ügyfélszolgálatos tulajdonságok

A kifejezetten gyakorlatias kérdések sem ritkák, például ha rendelkezünk korábbról ügyfélszolgálatos munkatapasztalattal, akkor biztosan megkérdezik, hogy ennek során milyen adatkezelő vagy telekommunikációs rendszerrel dolgoztunk, és ezzel miként boldogultunk. Tapasztalat hiányában sem kell azonban megijednünk – különösen, ha ennek megléte nem tartozik a pozíció betöltéséhez szükséges elvárosokhoz –, ilyenkor a tanulási vágyunkat és az elhivatottságunkat érdemes hangsúlyoznunk a beszélgetés során.

Elhelyezkedési lehetőségek Győrben ügyfélszolgálatosként

Megéri nyomon követni az állásportálok hirdetéseit, mivel Győrben is rendszerint kerülnek meghirdetésre nyitott pozíciók ügyfélszolgálatos munkakörökre vonatkozóan. Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. például rendszerint keres ügyfélkapcsolati munkatársakat telefonos területre, és ezen pozíciókhoz általában tapasztalatot sem kérnek. További részletekért érdemes a cég karrieroldalára ellátogatni:

https://jobs.eon.com/magyarorszag/go/Allasajanlatok/3728001/

Ezenkívül egyre növekvő trend, hogy a munkáltatók home office-ból foglalkoztatnak ügyfélszolgálatosokat. Így tesz például a Vodafone Magyarország Zrt. is, akik állomása ugyan Miskolcon van, de országosan, így természetesen Győrből is várják a távmunkára jelentkezőket. A tapasztalat legtöbbször itt sem megkövetelt, viszont a nyelvtudást előnynek tekintik.

Mindezek mellett érdemes a https://gyorallas.hu/ főoldalát is nyomon követni, a kategóriák menüpont alatt ugyanis van lehetőség a Vevő-, ügyfélszolgálat munkakörökre rászűrni, aminek segítségével kizárólag ilyen típusú állások között böngészhetnek az eziránt érdeklődők.

 

GyorAllas.hu / N.G.