Kategóriákba szedve ilyen jellegű kérdésekre számíthatunk egy állásinterjún

Kategóriákba szedve ilyen jellegű kérdésekre számíthatunk egy állásinterjún

Az állásinterjús felkészülésünk legfontosabb része, mikor magukból a várható kérdésekből készülünk fel. Persze nincs két ugyanolyan interjú, így a beszélgetés alakulásától függően a kérdések is eltérőek lehetnek, azonban mégis azt lehet mondani, hogy jellegét tekintve vannak bizonyos kérdéskörök, melyekből gyakorlatilag mindig számíthatunk kérdésekre. A következőkben ezeket a kategóriákat fogjuk bemutatni néhány konkrét példán keresztül, továbbá tanácsokkal is szolgálunk azt illetően, hogy ezen kérdésekre miképpen válaszoljunk.

Önismereti kérdések

Szinte minden elsőkörös állásinterjú azzal kezdődik, hogy lehetőséget kapunk önmagunk bemutatására. Ez egy különösen fontos része az interjúnak, hisz annak felütése a teljes szereplésünket, illetve megítélésünket jelentős mértékben befolyásolja. Gyakran elhangzó kérések/kérdések az interjú elején például az alábbiak:

  • Kérem meséljen magáról, mit érdemes Önről tudni?
  • Melyek azok a tulajdonságok, amik leginkább jellemzik Önt?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket értünk az önismereti kategória alatt. Mindenképpen készüljünk ezekre, mivel – ahogy arra már az előzőekben utaltunk – az első benyomás kiemelt fontossággal bír. Az emberi természet ugyanis hajlamos arra, hogy az első impressziók alapján szilárd véleményt alkosson, és az ezt követőkben csak az álláspontját megerősítő tényezőkre figyel oda. Mindenképpen legyünk összeszedettek tehát az elején!

Motivációs kérdések

A motivációs kérdések szintén alapvető részét képezik minden interjúnak, természetesen a győri cégek esetében is. Ezeket gyakran összehangolják azzal, hogy felmérjék mennyire vagyunk jól felkészültek a cégből, és mekkora mértékben járult hozzá annak presztízse a jelentkezésünkhöz. Az ezt érintő kérdések többek között például elhangozhatnak ilyen formákban:

  • Mit tud a cégünkről és miért érdekli ez az állás?
  • Mik azok a tényezők, melyek leginkább vonzóvá teszik az Ön számára ezt az álláslehetőséget?

Ezeket a kérdéseket érdemes úgy megválaszolni, hogy közben beleszőjük, hogy melyek azok a cég által képviselt értékek, amikkel a leginkább tudunk azonosulni, vagy mi az, ami izgalmassá teszi számunkra az adott iparágat, esetleg a jövőre vonatkozó kitekintést is tehetünk. Utóbbi alatt annak lehetőségét értjük, hogy megfogalmazzuk milyen szerepet játszik a cég hosszú távú elképzeléseinkben.  

Szakmai tapasztalatot érintő kérdések

Valószínűleg senki nem lepődik meg azon, hogy szakmai elemek is bőven – sőt mondhatni legnagyobb részben – előkerülnek egy állásinterjún. Szakmai előmenetelünkről például érdeklődhetnek ily módon:

  • Mit lehet tudni eddigi szakmai pályafutásáról?
  • Mik voltak az eddig elért legnagyobb szakmai sikerei és elszenvedett kudarcai?

Persze vitathatatlanul fontosak az önismereti, illetve a motivációs kérdések is, de talán a szakmai tapasztalataink, illetve az ennek során szerzett kompetenciáink igazán azok, amikkel megtudjuk győzni a munkáltatót, azzal kapcsolatban, hogy mi vagyunk a legalkalmasabbak a pozíció betöltésére. Gyűjtsük tehát össze a megcélzott állással leginkább kompatibilis tapasztalatainkat, és fektessünk nagy hangsúlyt azok hatékony összefoglalására.

Korábbi főnökökkel, munkatársakkal való viszonyt firtató kérdések

A munkáltatókat az is fogja érdekelni, hogy mennyire vagyunk integratívak, azaz mennyire tudunk könnyen beilleszkedni egy új környezetbe. Ezen okból kifolyólag számíthatunk olyan kérdésekre is, amelyek a korábbi munkahelyeinkhez és az ottani volt kollégáinkhoz, feletteseinkhez fűződő viszonyunkat boncolgatják, például az alábbi módokon:

  • Ha volt olyan főnöke, akit nem kedvelt, annak mi volt az oka?
  • Miként sikerült megoldania az egyes konfliktushelyzeteit a korábbi munkahelyein?

Bármilyen kérdést is kapjunk a korábbi munkahelyeinkre vonatkozóan, igyekezzünk diplomatikusan fogalmazni, azaz semmiképp se kezdjünk bele előző munkáltatónk sározásába. Emeljük inkább azt ki, hogy mit tanultunk az egyes nézeteltéréseinkből, és azt miként tudtuk alkalmazni a későbbiekben egy-egy felmerült ellentét során.

Kérdések állásinterjún

További – kategóriákba szedett – potenciális állásinterjús kérdések az alábbi cikkben olvashatóak:

https://www.grafton.hu/hu/allaskeresoknek/karrier-tanacsok/interjuk/gyakran-feltett-interju-kerdesek

Ha pedig álláskeresőként a legújabb lehetőségeket kutatjuk, mindenképpen nézzünk körül a https://gyorallas.hu/ főoldalán!

 

GyorAllas.hu / N.G.