Ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában lehet valaki igazán jó vezető!

Ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában lehet valaki igazán jó vezető!

Egy vezető megítélését nem csak a tanult kompetenciái, hanem a személyiségét jellemző tulajdonságai is rendkívüli mértékben meghatározzák. Sőt bizonyos esetekben ez utóbbiak talán még fontosabbak is, hiszen ha visszaemlékezzünk korábbi főnökeinkre, akkor jó eséllyel elsődlegesen az egyes hozzákapcsolódó személyiségjegyek ugranak be először, és csak később az, hogy szakmailag mennyire volt megfelelő erre a pozícióra. A vezetők egyes tulajdonságainak tehát kiemelten fontos szerepük van, ezekből fogunk a következőkben megnézni néhányat.

Példamutató

Egy igazán jó vezető törekszik a példamutatásra, hogy ezzel egyúttal hitelesítse is magát. A beosztottak sokkal könnyebben néznek fel egy olyan emberre, aki azt érezteti velük, hogy egy közülük és őt is hasonló kötelezettségek terhelik. A példamutatás alatt nem kell feltétlenül valamiféle földtől elrugaszkodott hatalmas tettekre gondolnunk, elég csupán olyan egyszerű dolgokra, mint a reggeli pontos beérkezés, vagy az egyes projektekben, feladatokban való aktív szerepvállalás.

Következetes

A munkavállalók tiszteletének kivívásához elengedhetetlen feltétel a következetesség. Ez ugyanis a stabilitás és a kiegyensúlyozottság alapja. Ennek hatására fognak ugyanis egyfajta szabályszerűséget érezni a dolgozók, mind a vezetési elveket, mind a kitűzött célokat tekintve. Ezek folyamatos változtatása a vezető szavahihetőségének és megbízhatóságának megkérdőjelezését eredményezhetik, ami alapjaiban rázná meg a vállalat hierarchikus felépítéséből adódó stabilitását. Márpedig a stabilitás a győri cégek esetében is az egyik elsődleges szempont...

Empatikus

Bármennyire is élünk felgyorsult világot, egy vezetőnek nem szabad a dolgozóira robotként tekintenie, el kell ugyanis fogadnia, hogy emberekről beszélünk, akiknek a munkán túl meg kell küzdeniük a hétköznapos kihívásokkal is, és ez sajnos sokszor óhatatlanul is kihatással van a munkahelyi teljesítményükre, motivációjukra is. Egy jó vezető ilyenkor képes átérezni dolgozójának helyzetét, és megtudja találni azokat az eszközöket, amivel átsegítheti nehézségein és motiválni tudja őt. Ehhez azonban összeségében nagyfokú érzelmi intelligencia szükséges, erről részletesebben ezen cikkek írnak:

https://teamguide.hu/erzelmi-intelligencia-es-vezetes/

https://www.itbusiness.hu/archive/fooldal/itpeople/mozgasban/Erzelmi_intelligencia_a_vezetesben

Kiváló kommunikátor

Az előzőekben említettek megvalósítása azonban nem megy mindig egykönnyen, a közös hang megtalálása egy dolgozóval sok gondot okozhat. Ezért szükséges, hogy egy vezető kiváló kommunikációs képességekkel is rendelkezzen, mert ennek segítségével a megfelelő módon fogja tudni átadni mindazt, amivel motiválhatja a dolgozóját. De persze nem csak a motivációs szempontokból fontos, hogy egy vezető beosztásban dolgozó munkavállaló kiváló kommunikátor legyen, hanem például a tárgyalási vagy az előadói teendők ellátásakor ugyancsak hasznát veszi ezen kvalitásnak.

Jó vezető tulajdonságai

Innovatív

Ahogy arra a korábbiakban is utaltunk, egy rendkívül felgyorsult világot élünk manapság, de ez természetesen nem csak a hétköznapjainkra igaz. Az üzleti életben hasonló módon a gyorsan változó trendek a jellemzőek, amellyel való lépéstartás érdekében elengedhetetlen az innovációs képesség. Ennek megfelelően egy jó vezetőt is az innovativitás jellemez, azaz képes a megújulásra amennyiben az szükséges, és nem ragaszkodik görcsösen a korábban alkalmazott praktikákhoz, például az egyes munkafolyamatokat tekintve.

Döntésképes

A végére pedig az egyik legfontosabb tulajdonságot hagytuk, vagyis a döntésképességet. Egy vezető akár naponta szembenézhet fontos döntési szituációkkal, ezekben pedig képesnek kell határozottan letennie a voksát egyik vagy másik választási lehetőség mellett. Egy sokat habozó, tétova személyiségű emberből jó eséllyel nem lesz egyáltalán vezető, ha valami folytán mégis, akkor minden bizonnyal kevésbé fogja sikeresen venni ezen akadályt, mint az, aki képes határozottan állást foglalni döntési helyzetekben.

Ha pedig a vezetővé válás útjára lépnénk, mindenképpen nézzünk körül a https://gyorallas.hu/ főoldalán a legfrissebb nyitott pozíciók között.

 

GyorAllas.hu / N.G.