Tippek arra az esetre, ha új főnök érkezne a céghez

Tippek arra az esetre, ha új főnök érkezne a céghez

A vezető beosztású személyeknek rendkívül nagy hatásuk van arra, hogy a dolgozók összességében, hogy érzik magukat a munkahelyükön. Éppen ezért egy ilyen pozícióban történő csere sok mindent megváltoztathat a vállalati légkört illetően, akár az egyik akár a másik irányba. Itt fontos kihangsúlyozni, hogy mindkét eshetőség fennáll, tehát az is előfordulhat, hogy pont az új főnök érkezése fogja a karrierünket előre lendítő változásokat eredményezni. Ehhez azonban fontos, hogy jó benyomást keltsünk magunkról az új felettesünkben. Íme néhány jótanács ennek megvalósításához!

Tisztázzuk az elvárásokat

Az új főnök érkezését követően jó eséllyel az első napjai rendkívül mozgalmasan telnek, így nem biztos, hogy lesz lehetőségünk vele négyszemközt beszélni. Az első ilyen adandó alkalmat viszont érdemes kihasználni és tisztázni, hogy a csoportban való aktív szerepvállaláson túl pontosan mit is vár tőlünk, van-e bármiféle speciális követelménye a pozíciónkat és feladatainkat illetően. El kell fogadnunk, hogy lesznek bizonyos újítások, és akár az is előfordulhat, hogy teljes átszervezésekre kerül sor egyes munkafolyamatokat illetően. Próbáljunk rugalmasságot és nyitottságot mutatni, ne utasítsunk el első blikkre minden, a változást szorgalmazó törekvést.

Mutassunk önállóságot

A legkönnyebben és leghatékonyabban úgy tudunk jó benyomást tenni az újonnan érkező felettesünkre, ha nagyfokú önállóság és talpraesettséget mutatunk. A legtöbben, akik vezető beosztásban dolgoznak, kifejezetten pozitívumként élik meg, ha a beosztottjaik nem rohannak egyből hozzájuk minden apróbb problémával, hanem a megoldásra törekednek. Ezesetben persze az is fontos, hogy tartsunk egy megfelelő egyensúlyt, vagyis az olyan felmerülő nehézségek esetén továbbra is forduljunk vezetői segítséghez, melyek orvoslásához nincs jogosultságunk vagy esetleg kellő kompetenciánk.

Ne hízelegjünk, de adjuk jelét munkánknak

Hibát követünk el, ha túlzott hízelgéssel próbáljuk elnyerni az új főnök szimpátiáját. Ezzel ugyanis jó eséllyel éppen annak ellenkezőjét fogjuk kiváltani. Ehelyett törekedjünk inkább arra, hogy a teljesítményünkkel hívjuk fel magunkra a figyelmet. Ezt többek között úgy érhetjük el, ha a kiosztott feladatok tekintetében tevékenyek vagyunk és mindenkor poraktivitást mutatunk.  

Legyünk empatikusak

Biztosak lehetünk benne, hogy a vezetőcsere nem csak a beosztottaknak jelent kihívást, hanem annak a személynek is, aki beül a vezetői pozícióba. Éppen ezért legyünk türelmesek, ha szükség van ránk segítsünk, de ne zsongjuk túlságosan körül az új vezetőt. Sokkal inkább törekedjük arra, hogy hozzásegítsük őt az első sikereinek az eléréséhez, ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy az ő gyors beilleszkedése hosszabb távon a mi javunkat is szolgálja.

Tegyünk apró gesztusokat

Az új vezető minden bizonnyal temérdek munkatapasztalattal a háta mögött érkezik, ettől függetlenül egy új környezet mégis csak hordozhat kisebb-nagyobb kihívásokat, amiket a munkatapasztalat nem feltétlenül ellensúlyoz. Itt olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, mint a fénymásoló vagy a kávéautomata működése. Pofonegyszerű dolgok, mégis abból fakadóan, hogy előző munkahelyén máshoz szokott, okozhat gondot a használatuk. Legyünk ilyenkor mi azok, akik segítő jobbot nyújtanak, ezzel szintén egy lépést téve afelé, hogy a jó kapcsolat kialakítása felé.

Új főnök

Kérdezzünk

A végére egy olyan tanácsot hagytunk, amely esetében ugyancsak érdemes az egyensúlyra törekednünk. Csendes megfigyelőnek lenni sok esetben rendkívül hatékony, ugyanakkor nem biztos, hogy ezzel a módszerrel minden kérdésünkre választ kapunk. Kérdezzünk tehát, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, illetve az újszerű elvárásoknak való megfelelésünkben, hisz sok esetben akár imponáló is lehet az új felettesnek az, ha a szakértelmére próbálunk hagyatkozni. További tanácsokkal a főnök-beosztott viszony javítása érdekében az alábbi cikk szolgál:

https://www.penzcentrum.hu/karrier/20200107/11-tipp-amivel-a-fonokod-kegyeibe-kerulhetsz-es-meg-hizelegned-sem-kell-1087129

Ha pedig esetleg nem úgy alakulna a viszonyunk az új főnökkel, ahogy azt előzetesen elterveztük, látogassunk el a https://gyorallas.hu/ főoldalára és vizsgáljuk meg az esetleges továbblépési lehetőségeinket.

 

GyorAllas.hu / N.G.