A mindennapi hangulatunkat nagyban befolyásolja, hogy miként érezzük magunkat a munkahelyünkön. Ha elégedetlenek vagyunk állásunkkal és rossz szájízzel járunk be dolgozni, annak több következménye is lehet. Ebből fogunk most bemutatni kettőt, méghozzá a burnout- és boreout-szindrómákat. Előbbi talán a legtöbbek számára ismerősebben hangozhat, mivel a hétköznapokban is elterjedt a „ki vagyok égve” kifejezés. A boreout, vagy magyarul csak unalom-szindróma ezzel szemben lényegesen kevésbé ismert megnevezés, ugyanakkor mégis sokak által megtapasztalt érzés. A következőkben ezen két jelenséggel fogunk részletesebben foglalkozni!
Mi az a burnout-szindróma és mi okozza?
A kiégési szindróma olyan tünetegyüttest foglal magában, ami a hosszútávon fennálló fokozott érzelmi megterhelés, illetve a különböző stresszhatások következtében alakul ki. Ezen okokból kifolyólag a munkavállaló fizikailag és szellemileg is fokozottan kimerültnek érezheti magát, ami a teljesítményére is befolyását teheti. Foglalkozástól függően eltérő mértékben fordul elő a burnout-szindróma, de az megállapítható, hogy például az ápolók, orvosok, szociális munkások, rendőrök, tűzoltók, felsővezetők és hasonló, főként magas stresszel járó munkakörökben dolgozók jobban kivannak téve ezen nehézségnek.
A kiégésnek több tünete is van, melyek különböző szakaszokhoz kapcsolódnak. Az első szakaszban még a lelkesedésé a főszerep, ekkor a munkavállaló magas célokat tűz ki maga elé, és rendkívül motivált ezek elérését illetően. A második szakasz a döntésé, mivel a munkavállaló ekkor szembesül vele, hogy a kiemelkedő teljesítmény oltárán fel kell áldoznia bizonyos dolgokat, olyanokat, mint például a családdal töltött idő egy jelentős része. Ha a munkavállaló ekkor észbe kap és visszaállítja a munka-magánélet egyensúlyát, a probléma megoldódhat. Amennyiben viszont továbbra is a szélsőségekben gondolkodik, előbb-utóbb eljuthat a harmadik, vagyis az apátia szakaszába, mikor kiábrándul munkájából, kerüli a közösségi életet és képtelen új célkitűzéseket felállítani maga elé. Bővebb információk mindezekkel kapcsolatban az alábbi cikkekben:
https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/burnout-szindroma_kieges_szindroma/868
https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/11933/burnout-kieges-tunet
Mit lehet tenni ellene?
A munkahelyi kiégés ellen a munkavállaló és a munkáltató kölcsönös együttműködése szükséges. Amit mi magunk munkavállalóként meg tudunk tenni az az, hogy például határokat állítunk fel a munkavégzésünk tekintetében, vagyis nem hajszoljuk túl magunkat és lejjebb adjuk perfekcionizmusunkat. Továbbá fontos, hogy nagy jelentőséget tulajdonítsunk a munkahelyen kívül eltöltött időnek. Töltsünk sok időt pihenéssel, illetve keressük azok társaságát, akik feltöltenek bennünket. Emellett az egészségünket se hanyagoljuk el, azaz táplálkozzunk egészségesen és ne feledkezzünk meg a rendszeres testmozgásról sem, hisz mindezekre Győrben adottak a lehetőségek. További jótanácsok a kiégés megelőzésével kapcsolatban az alábbi cikkben:
https://www.fitpuli.hu/mit-tehetsz-a-kieges-ellen/
Nemcsak a burnout, de a boreout is tartogathat veszélyeket
Az unalom-szindróma azokat érintheti, akiket a mindennapi munkahelyi feladataik nem állítják semmiféle kihívás elé például azért, mert túl kevés van belőlük, vagy mert egyszerűen csak nem igényelnek erőfeszítéseket. Ez elsőre a legtöbbek számára talán nem hangzik túlzottan nagy problémának, sőt, a kiégéssel küzdőknek maga lehet a felüdülés egy ilyen munka. Hosszútávon azonban a kilátástalanság és érdektelenség frusztrációt okozhat, ami végül – ahogy a burnout esetében is – apátiához vezethet. A jelenséget főként taxisofőrök, bolti eladók körében figyelték meg, de gyakorlatilag bárki olyan esetében előfordulhat, akit semmilyen próbatétel elé nem állítja munkája.
Mit tehetünk az unalom ellen?
Az első és legegyértelműbb, amit tehetünk az az, hogy több munkát és nagyobb felelősségeket kérünk a munkáltatónktól. Ezenkívül érdemes lehet elgondolkodnunk valamilyen képzésen való részvételen, mivel ennek köszönhetően akár azt is elérhetjük, hogy több és más jellegű feladatokat kapjunk, továbbá a munkahelyváltásra is jobb lehetőségeink nyílnak. A képzéseket végezhetjük akár online formában is, így nem kell kizárólag a győri tanfolyamokban gondolkodnunk. Az online tanfolyamok előnyeivel és hátrányaival egyébként itt foglalkoztunk részletesebben:
https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1024/az-online-tanfolyamok-elonyei-hatranyai
Ha pedig úgy érezzük, hogy az itt bemutatott egyik vagy másik jelenség okán új munkahely után néznénk, akkor mindenképpen látogassunk el a https://gyorallas.hu/ főoldalára a legfrissebb állásajánlatokért.
GyorAllas.hu / N. G.