Hogyan maradhatunk fókuszáltak az online képzések során?

Hogyan maradhatunk fókuszáltak az online képzések során?

Az online képzések manapság egyértelműen a virágkorukat élik, és a legtöbb oktatással foglalkozó intézmény igyekszik is alkalmazkodni ezen tendenciához. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyre szélesedik az online is elvégezhető képzések palettája, amit az erre mutatkozó igény tovább erősít. A növekvő népszerűsége ellenére sokakban még mindig kételyek fogalmazódnak meg a digitális formában induló kurzusokkal kapcsolatban, mondván otthonról korántsem lehet olyan hatékonyan tanulni, mint tantermi körülmények között. A legtöbb esetben azonban egy tanfolyam hatékonysága nem annak megvalósulási formájától, hanem sokkal inkább hozzáállásunktól, elkötelezettségünktől függ. A következőkben ezért megmutatjuk miként tudjuk a legtöbben kihozni az online képzésekből!

Fontos a tervezés

Egy tanfolyam elkezdésének az esetek döntő többségében nyomós oka van, tehát valamilyen fontos megvalósítandó célunk kötődik hozzá. Ezt a célt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, gyakorlatilag ennek mentén szükséges kialakítanunk tanulási technikáinkat, szokásainkat. Tervezzük meg előre a tanulási folyamatunkat, azaz döntsünk arról, hogy milyen sűrűn fogunk foglalkozni a tananyaggal, és hogy az alkalmanként mennyi időt szánunk majd rá. A leghatékonyabb megoldás, ha a tanulási sávjainkat egy fix időponthoz igazítjuk, azaz például meghatározzuk, hogy péntek délutánonként 5 órától 6 óráig kizárólag a tanulással foglalkozunk. Érdemes továbbá egy listát is vezetni, melyben a tanuláshoz kötődő egyes mérföldköveinket rögzítjük.

Teremtsünk nyugodt körülményeket

Az online tanfolyamokkal kapcsolatban a győrieknek is az egyik legnagyobb nehézséget a nyugodt részvételi körülmények megteremtése jelenti. Nem mindenkinek van ugyanis lehetősége arra, hogy elvonuljon egy külön szobába az otthonán belül, és ott minden zavaró körülményt kiiktatva kizárólag az órára tudjon koncentrálni. Ezekben az esetekben kreatív megoldásokhoz kell folyamodnunk, azaz a konyha, a gardrób, esetleg ha az időjárás engedi az erkély vagy a terasz olyan kis zugok lehetnek, ahova eltudunk vonulni a fókuszált tanulás érdekében. Emellett érdemes lehet beszereznünk egy zajszűrős fülhallgatót/fejhallgatót, hogy ezzel mégik

Felejtsük el a multitaskingot

Nemcsak a munkában, de a tanulás során is hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a párhuzamosan folytatott tevékenységekkel időt spórolunk és ezáltal sokkal hatékonyabbak is leszünk. Az igazság azonban az, hogy a multitasking egy hatalmas becsapás, mivel ilyenkor nem egyszerre több feladatot látunk el, hanem csak ugrálunk azok között. Ez pedig óhatatlanul is a koncentrációnk és hatékonyságunk csökkenéséhez vezet. Tehát, ha beiratkoznánk egy online kurzusra, a tanóra időtartamára tegyük el telefonunk, zárjunk be minden zavaró weboldalt és alkalmazást, és csak is kizárólag a tananyagra fókuszáljunk. A multitasking hátulütőiről egyébként ebben a cikkben írtunk részletesebben:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1013/miert-keruljuk-a-multitaskingot

Végezzük el a gyakorlati feladatokat is

Az egyes fejezeteken, modulokon ne ugorjunk csak úgy túl az ahhoz kapcsolódó tananyagok elolvasásával, videók megnézésével, hanem fordítsunk időt a gyakorlati feladatok megoldására is. Az elméleti anyag ugyanis sokkal jobban rögzül, ha azt gyakorlati feladatok útján minél előbb alkalmazzuk is. Ezenkívül érdemes lehet a munkahelyi életben is keresni azokat a lehetőségeket, melyben alkalmazhatjuk az újonnan elsajátított tudásunkat, mivel ez egy jó megerősítés lesz számunkra abból a szempontból, hogy nem volt elpocsékolt idő, amit a kurzusnak szenteltünk.

Online képzések

Készítsünk jegyzeteket

Végül pedig a jegyzetelés fontosságára hívnánk fel a figyelmet. Egy igényesen összerakott jegyzettel ugyanis jelentősen megkönnyíthetjük például a vizsgára való felkészülésünket, de a későbbiekben is jól jöhet, mikor valamilyen oknál fogva szükségünk adódik egy-egy elfelejtett információra. Mindenképpen érdemes tehát rászánni az időt és papírra vetni a tananyag legfontosabb tartalmi elemeit. További, az online tanfolyamokkal kapcsolatos jótanácsokért pedig az alábbi cikket is érdemes elolvasni:

https://franklincovey.hu/igy-tanulj-online-7-plusz-1-tipp-az-eredmenyes-otthoni-online-learninghez/

Ha pedig az újonnan elsajátított tudást egy új munkahelyen kamatoztatnánk, mindenképpen látogassunk el a https://gyorallas.hu/ főoldalára a legfrissebb állásajánlatokért.

 

GyorAllas.hu / N.G.