Mit tehetünk, ha a munkáltató nem jelez vissza álláspályázatunkra?

Mit tehetünk, ha a munkáltató nem jelez vissza álláspályázatunkra?

Az önéletrajz és egyéb pályázati anyagok beküldését követően természetes, hogy visszajelzést várunk jelentkezésünket illetően. Hosszú hetek telhetnek el úgy, hogy hiába várjuk telefonunk megcsörrenését, vagy egy értesítő e-mail beérkezését. Ez rendkívül frusztráló tud lenni és sok esetben ez jelenti az álláskeresés igazi nehézségét. A következőkben ezt a témát fogjuk mélyebben boncolgatni, vagyis megmutatjuk, hogy milyen okok húzódhatnak meg a visszajelzés elmulasztása mögött, továbbá szót ejtünk arról is, hogy pályázóként mit tudunk és mit érdemes ilyen szituációban tennünk.

Milyen okai lehetnek a visszajelzés elmulasztásának?

Kezdjük talán mindjárt a legbanálisabb okkal: előfordulhat, hogy a jelentkezésünk el sem jut a címzettig, mert valahol elkeveredik, esetleg a spamek közé kerül. Ennek elkerülése érdekében, ha e-mailben jelentkezünk, tanácsos lehet egy visszajelzést kérni jelentkezésünk sikeres beérkezésété illetően.

Ennél jóval gyakoribb ok, hogy a HR túlságosan leterhelt, mivel több pozíciót is hirdetnek vagy a jelentkezők száma ölt túlságosan nagy méreteket – esetleg mindkét tényező fennáll. Az utóbbi években ugyanis meglehetősen leegyszerűsödött az állásra való jelentkezés folyamata, ezzel arányosan pedig a pályázók száma is megnőtt. Győrben sem ritka, hogy bizonyos pozíciókra akár százas nagyságrendben is jelentkeznek a munkavállalók, ami nagy terhet ró a HR-ben dolgozókra. Fontos továbbá azt is hozzátenni, hogy az önéletrajzok kiválogatását sokszor csak néhány HR-es végzi, mivel a legtöbb vállalatnak nincs kapacitása arra, hogy nagyobb személyzeti osztályt működtessen. Ennek tudatában pedig nem meglepő, ha bizonyos esetekben a visszajelzés is elmarad az elutasítottak részére.

A harmadik ok ugyancsak nagyon egyszerű: lehet, hogy önéletrajzunk formai vagy tartalmi tekintetben annyira nem megfelelő, hogy már az első rostán kihullunk és onnantól kezdve szinte meg is feledkeznek rólunk. Érdemes tehát fokozottan nagy figyelmet fordítani arra, hogy minőségi és sablonoktól mentes anyagot rakjunk össze, legyen szó akár az önéletrajzról, akár a motivációs levélről. Ezzel kapcsolatban némi iránymutatást adhatnak az alábbi cikkek:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/938/a-sikeres-allaskereses-kulcsa-egy-jol-osszerakott-oneletrajz

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/949/kovetendo-szabalyok-a-motivacios-level-megirasakor

Mit tehetünk álláskeresőként?

Az első és legfontosabb, hogy ne szegje kedvünket és motivációnkat, ha egyes munkáltatók semmilyen visszajelzést nem adnak pályázatunkat illetően. Törekedjünk arra, hogy megtaláljuk sikertelenségünk okát. Könnyen lehet például, hogy a már említett módon nem kellően egyedi és minőségi az önéletrajzunk, ezáltal nem tűnünk ki a tömegből. Az is előfordulhat, hogy csupán rossz platformokon próbálkozunk, és tágítanunk kell azon eszközeink listáját, amelyek segítségével elhelyezkedni kívánunk.

Gyakori hiba szokott még lenni, hogy a pályázók olyan pozíciókra is jelentkeznek, melyek elnyerése végzettségük vagy tapasztalatuk hiányából kifolyólag szinte esélyük sincs. Persze bizonyos mértékig nem probléma, ha nem felelünk meg maradéktalanul minden elvárásnak, a pozíció betöltéséhez szükséges alap kompetenciák hiányában viszont ne csodálkozzunk, ha nem jeleznek vissza a munkáltatók. Keressük tehát azokat az álláslehetőségeket, amelyek elnyerésére valós esélyünk mutatkozik, és minden jelentkezés esetében készítsünk az álláshirdetésre szabott önéletrajzot. Ez azt jelenti, hogy igyekezzünk azon képességeinket, tapasztalatainkat kihangsúlyozni, melyek az adott állással kapcsolatos követelmények között megjelennek.

Álláspályázat visszajelzés

Végezetül pedig tulajdonítsunk kiemelt jelentőséget a kapcsolatainknak, hisz könnyen lehet, hogy néhány, a megpályázott cégnél dolgozó ismerősünk segítéséget tud nyújtani azzal kapcsolatban, hogy melyik fázisában is tart a kiválasztási folyamat, és hogy mekkora esélyünk van az állás elnyerésére.

Ha pedig a legfrissebb álláslehetőségeket keressük, akkor mindenképpen látogassunk el a https://gyorallas.hu/ főoldalára és böngésszünk a legújabb nyitott pozíciók között.

 

GyorAllas.hu / N.G.