A pályakezdés nehéz, de értékes tapasztalatokkal szolgál

A pályakezdés nehéz, de értékes tapasztalatokkal szolgál

A karrierépítés egy hosszú folyamat, melynek egyik első lépéseként pályakezdőként kell kilépni a munka világába. Ez sokszor nem is olyan egyszerű, mint amilyennek az iskolapadból tűnik, és ezt a legtöbb fiatal munkavállaló már egészen korán megtapasztalja. A kezdeti csalódások persze nem azt jelentik, hogy a későbbi éveknek is hasonlóképpen kell alakulniuk, sőt, sokan pont ezen negatívumokból tanulva vállnak érettebb, megfontoltabb döntéseket hozó munkavállalókká. A következőkben összegyűjtjük, hogy melyek azok a leggyakoribb hibák, amiket a fiatal pályakezdők elkövetnek, illetve szót ejtünk arról is, hogy milyen értékes tapasztalatokkal, tanulságokkal szolgálhat számukra az első munkahelyük.

A pályakezdők tipikus hibái

A pályakezdők egyik leggyakoribb hibája, hogy nincsennek konkrét céljaik. Sokan az iskola végeztél sem biztosak abban, hogy a végzettségükkel kapcsolatos területen szeretnének hosszútávon elhelyezkedni, ezokból az első években csak céltalanul bolyonganak a munkahelyek között. Persze egy konkrét cél megfogalmazása és egy karrierterv felállítása korántsem egyszerű feladat. Ha esetleg igazak rád az előbb elmondottak, akkor érdemes egyfajta célként megfogalmaznod, hogy megtalálod azt a területet, amiben igazán kiteljesedhetsz. Ehhez rendkívül fontos, hogy tisztában légy saját erőségeiddel, kompetenciáiddal, hisz nyilvánvalóan abban a munkakörben fogod magad igazán jól érezni, amiben sikereket érsz el.

A következő gyakori hiba még az iskolai évekhez köthető, melyet sokan nem használnak ki arra, hogy diákmunkásként munkatapasztalatot szerezzenek. Diákmunkával foglalkozó közvetítő irodák ma már országszerte megtalálhatóak, segítségükkel akár olyan cégeknél is elhelyezkedhetnek a tanulók, melyek a tanulmányaikhoz kötődő szakmai tapasztalattal szolgálnak. Érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket, ugyanis a pénzszerzési és tapasztalatszerzési lehetőségeken túl, értékes kapcsolatok is kiépíthetőek a diákmunkák során. A diákmunka győri lehetőségeivel egyébként itt foglalkoztunk részletesebben:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/953/jo-lehetosegeket-tartogat-gyor-a-diakmunkasok-szamara

A karrierépítéshez fontos továbbá a priorizáló képesség is. A pályakezdők esetében gyakran megesik, hogy a kevésbé fontos dolgokat helyezik előtérbe, míg a fajsúlyosabb teendők a háttérbe szorulnak. Példának okáért sokszor túl sok időt fordítanak arra, hogy a munkatársaikkal való kapcsolataikat építsék, és túl keveset arra, hogy a valós feladataikra koncentráljanak.

Pályakezdők hibái

Végezetül pedig az állásinterjús szereplést szükséges megemlítenünk, ahol a pályakezdők gyakran nem mernek kérdezni, vagy egyszerűen nem készülnek kérdésekkel. Ez később megbosszulhatja magát, ugyanis a munka során gyakran szembesülhetnek olyan hátulütőkkel, melyekről egyébként hamarabb tudomást is szerezhettek volna az interjú során. Azt, hogy milyen jellegű kérdéseket érdemes feltenni egy állásinterjún ebben a cikkben boncolgattuk:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1046/noveljuk-allasinterjus-teljesitmenyunket-kerdezzunk-helyesen

Amire az első munkahely megtanít

Az első munkahely a legtöbbeknek mélyen bevésődik az emlékezetébe. Itt szembesül ugyanis mindenki először azokkal a munkahelyi nehézségekkel, amelyekről azelőtt csak rokonaitól, ismerőseitől hallott. Az első, amit ilyenkor a pályakezdők megtanulnak az a pontosság szem előtt tartása. Egy munkahelyen a főnök ugyanis már korántsem kezeli olyan vajszívűen a késéseket, mint azt az iskolában tették azt a tanárok. Emellett jó leckét kaphatnak a pályakezdők alázatosságból is. Sokakban ilyenkor realizálódik, hogy a fiatalon megálmodott karriercélok elérése korántsem lesz sétagalopp.

Nem mehetünk el az önbizalom kérdése mellett sem, hisz aktív munkavállalóként a szorgalmasabbak megtapasztalhatják azt, ahogy egyre jobbak és jobbak lesznek a szakmájukban, ami egy kellemes önbizalmat is adhat. Végül pedig a kritikával kapcsolatos attitűd fejlődését is érdemes megemlítenünk, hisz többen vannak, akik az első munkahelyükön tanulják meg, hogy miként is kell helyesen kezelni és a javukra fordítani a velük szemben megfogalmazott kritikákat.

Ha pedig pályakezdőként az első munkahelyedet keresed, mindenképpen látogass el a https://gyorallas.hu/ főoldalára és nézz körül a legfrissebb álláslehetőségek között.

 

GyorAllas.hu / N.G.