Az álláskeresés sokszor egy hosszadalmas procedúra, ami tele lehet hullámvölgyekkel. Bizonyos kudarcok után hajlamosak lehetünk elkeseredni és azt gondolni, hogy talán sohasem találjuk meg azt a munkahelyet, ahol igazán kitudnánk teljesedni. Nem szabad azonban ennyire borúlátóan hozzáállni a helyzethez, sokkal inkább kell azon tűnődni, hogy miként tehetnénk hatékonyabbá az álláskeresési folyamatunkat. A következőkben ehhez gyűjtöttünk össze néhány jótanácsot, amelyeket ha követünk, jelentősen lerövidíthetjük azt az időt, amit a partvonal mellett töltünk.
Körvonalazzuk elvárásainkat
Mielőtt belekezdenénk az álláskeresésbe fontos, hogy tisztázzuk magunkban, melyek azok a szempontok, amik igazán lényegesek számunkra egy álláslehetőség kapcsán. Ez természetesen munkavállalóként eltérő tényezőket foglal magában, vannak akik kifejezetten azokat a lehetőségeket kutatják, ahol kiemelkedő bérezésre számíthatnak, olyanok is sokan vannak, akik egy megadott munkakörhöz ragaszkodnak és az sem ritka, hogy a karrierépítési lehetőségeket tartják elsődleges szempontnak.
Természetesen még számos egyéb olyan jellemzőt lehetne felsorolni, ami befolyásoló erővel bír arra vonatkozóan, hogy egy álláslehetőség mennyire vonzó a számunkra, itt csupán csak azt próbáltuk érzékeltetni, hogy érdemes egyfajta prioritási sorrendet felállítanunk ezzel kapcsolatban, annak érdekében, hogy célirányossá tudjuk tenni álláskeresésünket.
Széles körre terjesszük ki az álláskeresést
Manapság rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre az álláskeresést illetően, érdemes ezekkel élni és minél szélesebb körben próbálkozni. Az álláskeresési portálok naponta frissülnek és kitűnő lehetőségeket biztosítanak az álláslehetőségek közötti szűrésre. Emellett az egyes közösségi platformok is jó esélyt szolgáltatnak az állásvadászatot illetően, a LinkedIn például amellett, hogy munkavállalókat köt össze, álláskeresésre is alkalmas. Ezenkívül pedig a hagyományos módszereket sem szabad elvetni, vagyis azt, hogy kapcsolataink révén próbálunk meg elhelyezkedni. Ennek értelmében ne ódzkodjunk az ismerőseink tudtára adni, hogy állást keresünk, mivel sosem tudhatjuk, hogy ki az, aki pont tud egy lehetőséget.
Ha egy pozíció megtetszik járjunk utána hirdető cégnek
Ez a lépés két szempontból is lényeges. Az egyik ezek közül, hogy így kitudjuk szűrni a „kamu hirdetéseket”, amelyek sajnos a győriek esetében is valós veszélyt jelentenek. Ezek a hirdetések általában a megszokottól eltérő strukturáltságban íródtak, könnyű pénzszerzési lehetőséget ígérnek és a pozíció megnevezése sem mindig egyértelmű. A legjobb tehát, ha utána járunk a cégnek, megnézzük a honlapját, közösségi média profiljait, vagy akár ismerősöktől érdeklődünk esetleges hallomásaikról, tapasztalataikról.
A másik szempont pedig, hogy a cégnek utánajárva kialakulhat bennünk egyfajta kép azt illetően, hogy mennyire éreznénk jól ott magunkat és mennyire tudnánk azonosulni a vállalat által képviselt értékekkel. Ez a kérdés egyébként egy esetleges állásinterjún is minden bizonnyal előkerülne, vagyis biztosan érdeklődnének afelől, hogy mi az, amit szimpatikusnak találunk a cégben és mennyire tudnánk magunkat elképzelni abban a légkörben.
Készítsünk pályázati anyagot
Ha mindezekkel megvagyunk és találtunk olyan lehetőségeket, amelyek felkeltették az érdeklődésünket, nekiláthatunk a pályázati anyagunk elkészítésének/frissítésének. Fontos, hogy ezen dokumentumainkat mindig az adott pozícióra szabjuk, vagyis azokat a tapasztalatainkat, erősségeinket próbáljuk bennük kiemelni, amiknek meglétét a cég az álláshirdetésben hangsúlyozta vagy előnyként feltüntette. A pályázati anyag alatt elsősorban természetesen az önéletrajzot értjük, ugyanakkor egy motivációs levél megírása is rengeteget dobhat esélyeinket. Ezekkel kapcsolatos iránymutatásul az alábbi két cikk szolgálhat:
https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/949/kovetendo-szabalyok-a-motivacios-level-megirasakor
Készüljünk az interjúra
A pályázati anyagunk beküldését követően érdemes az állásinterjús felkészülésnek is nekikezdeni, vagyis szedjük össze gondolatainkat eddig tapasztalatainkról, motivációnkról, jövőbeli terveinkről. Kicsit korainak tűnhet még ebben a fázisban, ugyanakkor a győri cégek közül is sokan alkalmazzák a telefonos előszűrést a kiválasztás részeként, ebből adódóan pedig szinte bármikor egy interjús helyzetben találhatjuk magunkat. A telefonos állásinterjús felkészülést illetően pedig az alábbi cikkek lehetnek a segítségünkre:
Ha pedig mindezek tudatában immár tudatosan és hatékonyan szeretnénk állást keresni, mindenképpen nézzünk körül a https://gyorallas.hu/ főoldalán a legfrissebb állásajánlatokért.