Jussunk feljebb a ranglétrán: tippek az előléptetés eléréséhez

Jussunk feljebb a ranglétrán: tippek az előléptetés eléréséhez

A karrierépítés nem megy egyik napról a másikra, rengeteg lépcsőfokokat kell megmásznunk ahhoz, hogy végül elérjünk arra a szintre, melyre mindig is el szerettünk volna jutni. Ezen út során rengeteg kihívásba ütközhetünk és gyakran érezhetjük úgy, hogy megakadt a karrierépítési folyamatunk. A következőkben ezekhez a helyzetekhez hozunk néhány tanácsot, vagyis megmutatjuk, hogy milyen lépéseket megtéve érhetjük el hamarabb a következő lépcsőfokot jelentő hőn áhított előléptetést.

Tisztázzuk a célokat

Az egyik legalapvetőbb lépés annak érdekében, hogy sikeresen teljesítsünk a munkahelyünkön az, ha egyértelmű iránymutatásokat kérünk a felettesünktől azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is vár tőlünk. Továbbá minden főnöknek megvan a maga heppje, vagyis azon tényezők, melyekre akár indokolatlanul is kiemelten nagy figyelmet fordít. Tapasztaljuk ki ezeket és minden kisebb-nagyobb elvárást figyelembe véve igyekezzünk jól teljesíteni.

Naponta bizonyítsunk

Minden munkanap egy újabb lehetőség arra, hogy bizonyítsunk főnökeinknek azzal kapcsolatban, hogy készen állunk arra, hogy magasabb szinten, magasabb felelőségekkel járó munkát végezzünk. Tegyünk tanúbizonyságot arról, hogy már most rendelkezünk azon tapasztalatokkal, illetve kompetenciákkal, melyek a megcélzott pozíció sikeres betöltéséhez szükségesek. Próbáljuk meg munkánk hasznosságát éreztetni és ragadjunk meg minden alkalmat, melyekben az elért eredményeinket demonstrálhatjuk a vezetőség felé.

Vállaljunk pluszfeladatot

Ha vannak olyan feladatok, melyek elvállalása kapcsán a legtöbben csak húzzák a szájukat, legyünk mi azok, akik a megoldást jelentik a problémára. Persze fontos, hogy olyan feladatokról legyen szó, amelyek valóban előre visznek bennünket, azaz ügyeljünk arra, hogy ne könyveljenek el kvázi balekként, akire bármilyen feladatot rásózhatnak. Emellett azt is mérlegeljük, hogy az elvállalt pluszfeladat vajon befolyásolja-e a kötelező jellegű teendőinket. Ha úgy érezzük, hogy igen, mert például kevesebb időnk jutna ezeknek az elvégzésére és ez minőségi romlást eredményezne a munkánkban, akkor jobban cselekszünk, ha mi is tartózkodunk. Összességében ugyanis többet ártanánk vele, mint használnánk.

Váljunk egy terület szakértőivé

Rendkívül jó módszer arra, hogy egy cégen belül a fontosságunkat hangsúlyozzuk az, ha valamihez mi értünk a legjobban. Érjük el, hogy bizonyos problémakörök esetén munkatársaink rendszerint hozzánk forduljanak segítségért. Nem feltétlenül kell itt világmegváltó dolgokra gondolni, pusztán olyan tényezőkre, melyek gyakori problémaként felmerülnek és sok fejtörést okoz kezelésük. Például ismerjük ki pontosan a beszállítókat, tudjuk, hogy bizonyos nehézségek esetén kit és milyen számon lehet elérni, és ő miben tud majd segítséget nyújtani. Ilyen és ehhez hasonló információk birtoklása sokat jelenthet annak tekintetében, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen a szerepünk a cég működésében.

Előléptetés

Fektessünk hangsúlyt a szociális készségeinkre

Ahhoz, hogy magasabb pozícióba jussunk tanúbizonyságot kell tennünk arról is, hogy könnyen megtaláljuk a közös hangot másokkal, és hogy képesek vagyunk a vezetésre. A vezetői pozíciók számos olyan kvalitást igényelhetnek, amelyekre korábban nem volt, vagy nem akkora mértékben volt szükségünk, mint azt egy ilyen jellegű munkakör megkövetelné. Mutassuk meg tehát, hogy döntésképesek vagyunk, magas érzelmi intelligenciával rendelkezünk és úgy összességében kedvelnek és elfogadnak bennünket a munkahelyünkön belül. A legfontosabb vezetői képességekről és arról, hogy mit értünk érzelmi intelligencia alatt az alábbi cikkek adhatnak részletesebb felvilágosítást:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/959/ezeknek-a-tulajdonsagoknak-a-birtokaban-lehet-valaki-igazan-jo-vezeto

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/962/az-erzelmi-intelligencia-fontossaga-a-karrierepitesben

Fejezzük ki előrelépési szándékainkat

Persze a legfontosabb az, hogy cselekedjünk céljainkért, ugyanakkor nem árt néha hangot is adni ezeknek. Keressük azokat az alkalmakat, amikor olyan emberek előtt beszélhetünk a céljainkról, akik segíthetnek azokat elérni. Figyeljük a reakciókat, mert ha a teljes elutasítottság a jellemző, akkor lehet, hogy magasabb pozícióba csak egy munkahelyváltással leszünk képesek kerülni. Ekkor sem szabad azonban elkeserednünk, pláne egy annyi lehetőséget rejtő városban, mint Győr.

Az új lehetőségek felkutatása érdekében pedig mindenképpen vessünk egy pillantást a https://gyorallas.hu/ főoldalára, ahol rendszeresen frissülő állásajánlatok között böngészhetünk.