Ezeket a képességeket keresik manapság a munkáltatók!

Ezeket a képességeket keresik manapság a munkáltatók!

A munkaerőpiac folyamatosan változik, ebből adódóan az álláskeresőknek is rendre új követelményekkel kell szembenézniük. Számos olyan pozíció van, aminek a betöltéséhez szükséges kompetenciák átalakultak az évek alatt, bizonyos képességek perifériára kerültek, míg mások elengedhetetlenné váltak. Összegyűjtöttük, hogy manapság mik azok a kvalitások, amelyek birtokában nem okozhat különösebb gondot az elhelyezkedés akár Győrben sem, mivel azokat jelenleg is kiemelt fontosságúnak tartják a munkáltatók.

Hard skillek

A hard skillek olyan tanult képességek, amelyekkel kapcsolatos tudásunk egzakt módon mérhetőek. Jó példa lehet erre a nyelvtudás, aminek ismereti szintjét gyakorlatilag bárki leméretheti különböző tesztek segítésével. Ha pedig már a nyelvtudásnál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy egy olyan készségről beszélünk, ami továbbra is kiemelten keresett a munkáltatók körében. A legtöbb cégnél, főként irodai munkakörökben az angolt alapvető elvárásként fogalmazzák meg, de nem ritka az sem, hogy második idegen nyelv is szerepel az álláshirdetés követelményei között. Jó hír a győrieknek, hogy a városban több nyelviskolában is fejleszthetik tudásukat, amiről itt írtunk részletesebben:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/945/korkep-a-gyori-nyelviskolakrol

A számítógépes ismeretek, azon belül is az MS Office programcsomag használatára vonatkozó elvárás szintén rendre megjelenik az álláshirdetésekben. A táblázatkezelés, dokumentációk elkészítése, illetve a különböző előadási anyagok összeállítása ugyanis manapság már a vállalati élet hétköznapjait képezik, ezek nélkül meglehetősen nehéz a boldogulás a munkaerőpiacion. Itt fontos kiemelni, hogy ezen elvárás nem csupán az egyes irodai munkakörökre vonatkozik, sok esetben tapasztalhatjuk például, hogy raktáros vagy egyéb hasonló jellegű pozíciók esetében is megkövetelik a munkavállalóktól, hogy rendelkezzenek alapvető számítógépes ismeretekkel.

Az előző kettő leggyakrabban keresett hard skill mellett, természetesen rengeteg további, kifejezetten szakmaspecifikus kompetenciával is találkozhatunk az álláshirdetéseket böngészve. Nehéz lenne ezeket egytől egyig felsorolni, de talán ez a kis összefoglaló – ami szintén nem törekedik a teljesség igényére – jó iránymutatás azt illetően, hogy főként milyen kategóriákba sorolható képességeket keresnek a munkáltatók:

  • Analitikus készségek
  • Marketing ismeretek
  • Menedzseri készségek
  • Pénzügyi ismeretek
  • Programozási ismeretek

Soft skillek

Soft skilleknek azokat a képességeket tekintjük, melyeket a mindennapi életünkben az emberi kapcsolataink kialakítására és fenntartására használunk. Ezek a kvalitások már korántsem mérhetőek olyan hatékonyan, mint az a hard skillek esetén tapasztalható. Egy munkavállaló kommunikációs képességeiről például lehetnek benyomásai a munkáltatónak, vagyis megállapíthatja, hogy jobban vagy rosszabbul kommunikál-e az átlagnál, de pontos, számokban kifejezhető értéket szinte lehetetlenség ehhez rendelni.

Soft skillek

Az magas érzelmi intelligencia ugyancsak egy fontos és keresett szempont a munkáltatók részéről, ez a képesség ugyanis lehetővé teszi, hogy a munkavállaló empatikusabban és együttérzőbben álljon kollégáihoz, ami elengedhetetlen annak érdekében, hogy a cégen belül egy élhető szervezeti kultúra alakuljon ki. Az érzelmi intelligencia fontosságával egyébként az alábbi cikkek foglalkoznak részletesebben:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/962/az-erzelmi-intelligencia-fontossaga-a-karrierepitesben

https://mmonline.hu/cikk/ezt-keresik-a-munkaltatok/

Ezenkívül a motivációt sem hagyhatjuk ki a sorból, hisz gyakran ez a tulajdonság jelenti a mérleg nyelvét két jelentkező megítélésével kapcsolatban. A munkáltatók ugyanis sokszor részesítik előnyben azokat a munkavállalókat, akik bár nem rendelkeznek akkora szakmai rutinnal, mégis olyan fokú motivációról tesznek tanúbizonyságot, mely összességében ideálisabb jelölté teszi őket, mint mondjuk a már tapasztaltabb, de kissé „kiégett” társaikat.

Végül pedig a csapatjátékos attitűdöt említenénk, mint kiemelten fontos soft skillt, hisz gyakorlatilag minden pozíció megköveteli ezen tulajdonságot. Ennek oka, hogy a munkavégzés az esetek túlnyomó többségében csapatban történik, az ebben való eredményes részvételnek pedig nélkülözhetetlen felétele a csapatjátékos szemléletmód.

Ha pedig úgy érezzük, hogy rendelkezünk az itt felsorolt tulajdonságokkal és új kihívások után néznénk, akkor mindenképpen vessünk egy pillantást a https://gyorallas.hu/ főoldalára a legfrissebb állásajánlatokért.

 

GyorAllas.hu / N.G.