Készségek és képességek: hogyan tüntessük fel őket az önéletrajzban?

Készségek és képességek: hogyan tüntessük fel őket az önéletrajzban?

Egy önéletrajzban mindenki a lehető legjobb képet szeretné festeni magáról, és ennek egyik fontos eszköze az elsajátított készségek és képességek bemutatása. Sokan vannak azonban, akik hajlamosak túlzásokba esni és azt gondolni, hogy az egyes kvalitások, illetve jó tulajdonságok végeláthatatlan felsorolásával előnyre tesznek szert a többi jelentkezővel szemben. A valóság azonban azt mutatja, hogy ez sokkal inkább kontraproduktív, és jobb esetben csak sablonossá, rosszabb esetben fellengzőssé teszi az önéletrajzot. Ennek megelőzése érdekében a következőkben összefoglaljuk, hogy miként érdemes megfogalmazni erősségeinket, elsajátított készégeinket a CV-ben!

Így kategorizálhatóak a képességek

A képességek tekintetében alapvetően megkülönböztetünk hard skilleket és soft skilleket. Előbbi esetében tipikusan szakmai kompetenciákról beszélhetünk, melyeket iskolapadban, szakkönyveken keresztül vagy tapasztalati úton sajátítottunk el. A hard skillek jellemzően jól mérhetőek, azaz bizonyos tesztek kitöltésével, feladatok megoldásával reális képet kaphatunk tudásunk aktuális szintjéről. Rendkívül fontos szerepet játszanak az álláspályázatunk sikerességét illetően, hisz alapvetően ezen kompetenciák tesznek minket alkalmassá egy pozíció betöltésére. Egy könyvelői állás megpályázása például aligha lesz sikeres számviteli ismeretek nélkül…

Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor a soft skillekről sem, amelyekkel kapcsolatban manapság egyre több munkáltató fogalmaz meg elvárásokat. Ezek lényegében olyan tulajdonságok, amelyek a személyiségünkhöz köthetőek és egy munkahelyi környezetben például döntően befolyásolják, hogy miként tudunk együttműködni kollégáinkkal vagy az ügyfelekkel. A puha készségek kategóriájába tartozik például a csapatjátékos attitűd, kommunikációs készségek, szervezőképesség vagy a kreativitás. Könnyen belátható, hogy ezek egzakt mérése sokkal nehezebben kivitelezhető, ami azt eredményezi, hogy sokak magukénak éreznek olyan tulajdonságokat is, amelyek valójában nem állják meg a helyüket jellemükkel és mentalitásukkal kapcsolatban. További részletek a hard- és soft skillekkel kapcsolatban az alábbi cikkben:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/976/ezeket-a-kepessegeket-keresik-manapsag-a-munkaltatok

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/1003/miert-olyan-fontosak-es-mikent-fejleszthetoek-a-soft-skillek

Hogyan tüntessük fel ezeket az önéletrajzban?

A képességeink bemutatásakor az egyik legfontosabb, hogy a sablonosságot elkerüljük. Legyen szó akár hard, akár soft skill bemutatásáról, fontos, hogy konkrét példákkal is alátámasszuk azokat. Ez azt jelenti, hogy kerüljük az olyan megfogalmazásokat, mint például: „Kiváló kommunikációs képességgel rendelkezem; kiemelkedő szervezőképesség jellemez; felhasználói szinten kezelem az MS Office programcsomagot”. Ehelyett inkább – a szakmai tapasztalatok bemutatása során – konkrétumokon keresztül szemléltessük ezen állítások helytállóságát. Például: „Egy XY projekt keretein belül 10 fős csoportot koordináltam, melynek során jelentős mértékben fejlődött a szervezőképességem, illetve megtanultam mit is jelent csapatban dolgozni.”.

Önéletrajz tartalma

Fontos továbbá, hogy főként azon erősségeinkre koncentráljunk, melyek relevánsak az adott pozíció beöltését illetően. A győri álláshirdetések között böngészve is főként azt fogjuk tapasztalni, hogy a legtöbb pozíció esetében 3-4, a képességekre vonatkozó elvárásnál nem fogalmaznak meg többet a munkáltatók. Ennél több tulajdonságot nekünk is fölösleges feltüntetnünk, tehát semmi esetre se kezdjünk bele bizonyos kvalitások – különösen a soft skillek – végeláthatatlan felsorolásába. Hangsúlyozzunk ki inkább kevesebbet, de az legyen összhangban az álláshirdetés elvárásaival. Az önéletrajz tartalmi és szerkezeti felépítésével kapcsolatban egyébként az alábbi cikk szolgál bővebb információkkal:

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/938/a-sikeres-allaskereses-kulcsa-egy-jol-osszerakott-oneletrajz

Persze az önéletrajznak vannak bizonyos kötöttségei, ebben jellemzően nincs lehetőség részletesebben kifejteni tapasztalatainkat, elsajátított készségeinket. Erre a célra lehet kiválóan alkalmas a motivációs levél, ahol már hosszabban, folyószöveg formájában is nyomatékosítani tudjuk elhivatottságunkat, pozícióra való alkalmasságunkat. A jelentkezéshez érdemes lehet tehát ezt a dokumentumot is elkészíteni, többek között a győri cégek is értékelni szokták. A motivációs levél elkészítésével kapcsolatban iránymutatást az alábbi cikk adhat:  

https://gyorallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/949/kovetendo-szabalyok-a-motivacios-level-megirasakor

Ha pedig ezek tudatában készen állunk a pályázásra, akkor mindenképpen nézzünk körül a https://gyorallas.hu/ főoldalán és böngésszünk a legfrissebb állásajánlatok között.

 

GyorAllas.hu / N.G.